Útjaink most elválnak

Életünk során rengeteg barátság kötődik, és rengeteg szerelem csókja égeti ajkunkat. Minden egyes ismeretséget egy adott élet szakasz vonz be. Mikor fiatalok vagyunk és lázadók, a baráti körünket is hasonló gondolkodású emberek tarkítják. Mikor dübörög a bulizós korszak, szinte csak olyan emberek vesznek körül minket, akik szintén a boogie ritmusát követik. Egy szakítás után pont olyan társsal fogunk találkozni, akiben azokat a tulajdonságokat véljük felfedezni, amelyek hiányoztak az előző kapcsolatból. De mindig lesznek olyanok akik kitartanak mellettünk vagy így, vagy úgy. Akiket nem a korszak társainak könyvelünk el, akik nem csak egy adott szakaszt kísérnek végig, hanem egész életünket. Lesznek olyan barátságok, amelyek túlélnek még egy külföldi költözést is, vagy több éves hallgatást, mert a visszhangjuk szívünkben tovább él. De aztán az egyikötök életében változást hoz a hazatérés. Újra szerelmet talál, és családot alapít. Bármilyen emberi kapcsolatot nézünk mindig lesz EGY, akinek más irányt vesz az élete. Hogy kitartunk-e egymás mellett, az határozza meg, hogy szakasz, vagy valódi társ. Aki nem az, szép lassan ki fog táncolni a látóterünkből és végül az életünkből. Mert többé nem lesz közös nevező. Az ő élete máshol tart és a miénk is. Így a kettőnk közt kialakuló kínos csendnél vonzóbb, ha az emlékek őrei leszünk. Az ilyen társ sosem figyelt ránk, csak hallgatott. Az ilyen társra sosem figyeltünk igazán, csak hallgattuk. Lesznek olyan “társak” akik mélyen beleivódnak a szívünkbe, lelkünkbe, gondolatainkba. A korszak lezárult, továbbléptünk, ő is, és mi is. De valami még mindig összeköt vele. Az emlékek. Vagy megpróbáljuk elengedni őket, betenni a szép gondolatok fiókba és bezárni, vagy az életünk nem lehet teljes. Mert a múltban élni nem lehet. Ahhoz, hogy jövőnk legyen a jelenben kell építeni. Azok az emberek akik elengedték kezünket okkal nincsenek a jelenünkben. Lehet, a jövő újra összefonja majd útjainkat. De ahhoz még fejlődni és változni kell. Mikor ugyanazt a menetet eléri a fogaskerék, újra egymásra találhatunk.

Most el kell hogy engedjelek tán örökre, tán kis időre. De ígérem, szívem-lelkem mindig őrizni fog. Mert a MÚLT már nem lehet se jelen, se jövő.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s