Szülés, ahogy én azt megéltem

Ekkor:

Terhességem zavartalanul zajlott egy kis momentumot leszámítva, hogy elég korán a 32. héttől hármas fokban érett méhlepényem volt. Mivel fogadott orvosom nem volt, így kinéztem egy számomra szimpatikus nő doktort és mindig ugyanabban az időben jártam terhesgondozásra mikor ő rendelt. Persze az orvosok elég sűrűn váltották egymást. A kiszemelt doktor nőt terhességem első harmadában elutasították a kórházból így az őt helyettesítő rezidens doktor nőhőz jártam aki átvette a rendelési idejét. Kicsit tartózkodtam a vizsgálattól, lévén, hogy fiatalabb volt nálam. Nagy meglepetésemre nagyon ritkán találkozni ilyen alapos orvossal, meglepett a felkészültsége. Sajnos ő sem volt sokáig illetve a rengeteg műtét miatt sokat helyettesítették. Az utolsó pár hétben hiába mentem ugyanakkor, mindig más orvos nézett rám. Így elég sok szakvéleményt hallottam. Volt aki szerint rémisztő a hármas fokú méhlepény és nemsokára szülök, bőven idő előtt. Volt aki szerint semmi különös nincs benne sőt természetes folyamat és felháborítónak tartotta kollégái felkészületlen, elhamarkodott kijelentését. Még én éreztem magam kellemetlenül. Természetes a méhszáj tágulását is mindenki máshogy érezte. Szűk ujjnyi, bő ujjnyi, mindig mást hallottam. A 36. hetet betöltve vártam a babám mondván a legtöbben azt mondják, hogy előbb érkezik. De nem jött sőt mégcsak jelét sem mutatta, hogy készülőben lenne. Hiába kezdődtek a halvány jósló fájások még a 39. héten is vígan sétáltam órákat a Városligetben. A terhesgondozásra a méhlepény érettsége miatt hetente kétszer kellett járnom és heti egy ultrahangra. A nővérek viccelődtek, hogy lassan leltár lesz ha gondolom felvesznek engem is. Aztán végre elérkezett a 40. hét november 13. hétfő, a kiírt dátum . A nagy nap, vagyis azt hittem, hogy nagy nap lesz. Minden reggel kitartóan megjelentem a szülőszobán, mivel a 40. héttől minden napos ctg megfigyelés volt. Tökéletesen rendben volt a baba csak még nem akart jönni. A vizsgálat alatt három orvos is bent volt, a sors picit megtréfált, ugyanis akinél én születtem ő is jelen volt . Persze ekkor is ment a “harc”, hogy hármas fokú lepény, meg kell indítani a szülést, végül abban maradtak, hogy beírnak a naptárba. Legkésőbb csütörtökön indítják vagy így vagy úgy. Úgyhogy ugy készüljek, hogy maradok és hozzam a pakkomat is. Szerdán bemutatás következett amikor az orvosok átbeszélik az “esetemet”. Kértem, hogy ha a baba jól érzi még bent magát a lepény érettsége mellett is és nem indokolt az azonnali beavatkozás, akkor még várnék, és a természetre bíznám. Beleegyeztek, és áttették hétfőre mert a 41. hetet betöltve muszáj lesz. Majd csütörtök este elkezdődött valami. Hívtam édesanyámat átvittük a kutyát hozzá és irány a kórház. Izgatott voltam hogy végre láthatom a lányomat és megölelhetem. Azonban a fájások egyre ritkultak és rövidültek és mire beértünk a kórházba csodák csodájára szinte teljesen elillant. A ctg vizsgálat szerint valami kezdődött, de mivel még mindig nem volt elég a méhszáj tágulása az orvos nem vett fel a szülészetre, hanem javasolta, hogy feküdjek be a nőgyógyászati osztályra. Amibe én nem egyeztem bele, így egy papír aláírásával saját felelősségre távoztam. Mondanom sem kell, hogy egész éjjel szenvedtem és fél óránként keltem az erős fájásokra. Párnába fojtva, sziszegve tűrtem, nehogy felkeltsem páromat. Péntek reggel ismét ctg ahol ismét semmi érdekes nem mutatkozott. Majd ahogy hazaértem kezdődtek ismét. Déltől írtam a fájásokat amik este 17 órára már elég fárasztóak voltak. Anyukám este 18 órakkor érkezett hozzánk, aki miután meglátott mondta, hogy azonnal kórház. Már számomra is nyilvánvaló volt, hogy ezen a napon már nem fogok semmilyen papírt aláírni és otthon aludni. Az öltözködés kissé nehézkesen, meg-megállva elhúzódott, nem is néztem mit veszek magamra, csak az járt a fejemben hogy a két fájás közt össze tudjam magam kapni és elindulni. Ezen a napon a kutyára már nem volt idő. Sűrű, hosszú fájások követték egymást amit márcsak ökölbe szorított kézzel bírtam. Ekkor már a ctg is egyértelműen kimutatta hogy készülés van és beindult a tényleges vajúdás, valószínű már hosszú órák óta. Szerintem fel sem fogtam. Szerencsémre kifogtam egy olyan ügyeletes orvost akiről ódákat zengtek. Már az első vizsgálat után folyt a lábamon a vér olyan durva volt. Pár szava volt hozzám, hogy ez a gyerek túl nagy magának kapjon epidurált és indulhat a császár. Elzárkóztam mindkét tanácstól. Se bedrogozni nem fogom a gyerekem, se kilakoltatni, én bírom és tűröm míg ő meg nem érkezik. Még mindig csak bő ujjnyi tágulásnál tartottam. Pár perccel később remegve már hálóingben sétáltam, párom pedig a jól ismert apukás kék szettben. Kezdődtek az előkészületek. Ha valamitől úgy féltem mint a szülés az a beöntés. Elképzelni nem tudtam vajon milyen érzés és rettegtem tőle. Amit nem is taglalnék, egy szóval jellemezném, meglepő. Anyukám még beszökött hozzám cserélve párommal, hogy ellásson egy két jó tanáccsal és erőt adjon pár percig míg maradhat. Ekkor még úgy gondoltuk, hogy lassan “vége” vagy épp inkább, kezdődik. Este 19-20 óra körül jártunk mikor már hangot adtam fájdalmamnak. Próbáltam ülni, állni, mászkálni, labdán rugózni, egyik sem segített. Este 22 órakkor már minden egyes fájásnál kiabáltam. Szenvedésem gázzal enyhítettem ami szerintem semmit nem ér. Pedig biz isten szívtam mint Pinokkió a szivart. Még mindig változatlan volt a méhszájam. Magzatviz elfolyás sem történt meg. Mellettem már három szülés lezajlott. Mind vísitott, de engem senki nem tudott túlteljesíteni. Majd érkezett az ügyeletes orvos és kezdődött a burokrepesztés, nos ha az első vizsgálat fájt akkor ez tízszer jobban megviselt. A kíméletlen kezű orvos durva fájdalmas, és megvető tekintete kísérte. Éreztem ahogy a meleg víz távozik testemből, a hasam akár egy vízzel teli lufi kipukkasztás után úgy ernyedt el. Nem volt többé se feszes, se óriási. A fájások tovább erősödtek. A hasamra is felkerült az állandó ctg. Párom fogta a kezemet és gondosan figyelmeztetett minden egyes érkező fájásnál. Ezek az órák számomra már valódi kínlódással teltek. Éjjel 2 órakkor könyörögtem szerelmemnek, hogy kerítsen egy orvost és adjon epidurált beleegyezek a császárba is ha kell mert nagyon elfáradtam. Egy órával később jutott be hozzám egy másik doktor, hogy enyhítse a gyötrelmem és végre csend legyen a szülőszobán. Mikor belépett a földön ültem és orditottam. Az arcára volt írva, hogy “Úristen ez meg mi” annyit mondott hogy visszajön később és már fordult is ki. Mire én “ki ne menjen már jól vagyok”. Dehogy voltam. Igyekeztem visszafogni magam. Hála égnek nagyon ügyes volt szinte semmit nem éreztem a szúrásból. Szerencsére hajnali 4 órakkor már aludtam az epiduraltól majd 6 óra előtt ébredtem ismét gyenge de már érezhető fájásokra. Ahogy merült a fájdalomcsillapító a testemben úgy tért vissza a hang a torkomba. Ekkor még készítettünk pár fotót megörökítve a pillanatot, és amíg a mosolyom is őszinte volt. A pihenés segített a tágulásban és 6.20-kor megkezdődtek a tolófájások. Az utolsó 30 percben kaptam oxitocint amit nem nagyon értek hogy miért. A drága ügyeletes orvos totyogott be ismét úgy nyúlva hozzám mintha egy darab hús lennék. A vért a földre csapva nézegette az óráját hiszen 7-kor műszakváltás lesz. Türelmetlenül mondta, hogy forduljak balra nyomjak úgy majd jobbra és ezt csinaljam meg párszor. Őt többet nem láttam mert sietett haza. Így már a következő reggeli orvos vezette a szülést. Aki ismét szerencsémre a csütörtöki doktor volt aki le akart tenni a nőgyógyászatra. És még emlékezett is rám. ✌🏼 Megérkezett a szülésznő is, majd a kitolási szakasz. Én annyira komolyan vettem a nyomjon anyuka mondatot, hogy letörtem a lábtartót majd olyan elviselhetetlen feszülő fájdalmat éreztem hogy hiába kértek, nyomjak, majd pihenés levegő, szem becsuk. Ahogy meghallottam, hogy látszik a hajas feje bubja valami eszméletlen erő szabadult fel bennem és nálam nem voltak tolási szakaszok. Lányomat 7.22 perckor egy tolásra megszültem. Igaz oroszlán üvöltés kísérte. Amit a 40 méterrel, három ajtó mögött levő édesapámek is hallottak. Azonnal beazonosítottak. És akkor megláttam őt. Aprócska volt, törékeny és gyönyörű. Az első pillanatát úgy kezdte hogy lepisilt, megjegyzem megtartotta szokását azóta akárhányszor orvosnál vagyunk biztos megteszi. Átöleltem, adtam neki egy puszit és elvitték megmosdatni, lemérni. 3350g és 52cm volt. Következtek a varratok. Nem tudom, hogy mondhatják azt, hogy a szülés után ezt már meg sem fogod érezni. Hát ez egy baromság. Az orvos percenként figyemeztetett, hogy ne ugráljak és tartsam magam a székben. Én igyekeztem de ha egyszer fájt. Közben gyönyörködtem babámban és köszöntöttem a kinti életben. Gyorsan elröppent az együtt töltött két óra. Anyu még ekkor is beszökött, hogy megcsodálhassa unokáját. Más szülések gyorsan lezajlottak én maraton hosszúnak éreztem a sajátom, mint egy partra vetett bálna vergődése, pedig elég jól tűröm a fájdalmat. Mint utólag kiderült pár szobával arrébb az egyik szintén szülni készülő kismama hallotta az anya tigris bőgésem, és riadtan kérdezte a szülésznőt, hogy ez micsoda, így fog fájni? Nos neki nem fájt már az elején kért epidurált. Sokszor gondolok arra vajon, hogy alakult volna ha valóban kérek az elején én is? Segített volna? Megállítottak a korlátaim? Lehet rosszabbat tettem azzal, hogy nem egyeztem bele? A terhességem alatt nagyon sokat simogattam a pocakom becézgettem. Minden fürdésnél beszéltem hozzá és már nagyon vártam, azonban nagyon féltem a szüléstől, milliószor elképzeltem, hogy biztos fájni fog, nem tudtam semmihez kapcsolni vagy hasonlítani. Visszagondolva ha a lelki oldalát nézzük, akkor véleményem szerint az agyam görcsösen leblokkolta a testem és ezért nem sikerül a tágulás, illetve mert nem akartuk elengedni egymát. Hiszem, hogy van köztünk egy erős kötelék ami minden anya-gyermek kapcsolatnál lennie kéne. Hisz kilenc hónapig egy testben élünk. Csak attól függ ki mennyire érzékeny erre az érzésre. Több mint négy hónappal vagyunk később és bogyó már nyit a világ felé óriás léptekkel. Mosolyog sőt már nevet, játszik egy igazi felfedező pedig még messze van a mászás, vagy épp a járás. De a vigyázó vára mindig én leszek. Mert mi, tényleg megszenvedtünk egymás érintéséért.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s