Megbánt szavak…megbánt tettek

Sokszor tanakodom magamban, vajon én volnék a világ legrosszabb anyája? Vagy csak nincs elég türelmem hozzá? Mások hogy oldják meg? Vagy tényleg én hibázom nap mint nap? Reggel kicsit fáradtan, elhatározottságtól duzzadva, buzgón indulok neki a napnak. “Ez most jobb lesz, most nem adom fel, nem érezheti rajtam hogy a türelmem fogy, hisz nem tehet róla”. Majd sajnos szembesülnöm kell azzal, hogy estére lemerülök akár az elem, azoban a fárasztóbb része mégis az, hogy szellemileg es lelkileg is elfáradok minden egyes nap végére. Már az elejétől kezdve problémás volt a reflux miatt sok dolog mint például az etetés, az alvás. Lányom legújabb szokása, hogy az istenért sem akar aludni, pontosabban az esetek többségében valószínű, hogy aludna, csak nem tud. Sokat küszködünk az altatással. Körülbelül egy hónapja, egy tragikusan nehéz este előtt álltunk, de valahogy megéreztem, délután viszketett a jobb szemem. Szegénykém egész este küzdött a gyomorsavval pedig viszonylag régen volt már ennyire intenzív a reflux jelenléte . Próbáltam nyugtatni, játszani vele ami eleinte be is jött sőt még két órával később is sikerült kacajt csalnom az arcára. Aztán később mikor letettem a kiságyba, eltört a mécses nálam is. És akkor a visitó babám mellett kiszaladt a számon – “minden egyes este megbánom hogy szültem”. Azonnal fájdalom hasított a szívembe, mert babám két perccel később már mosolygott a tükörképemre, mit sem sejtve milyen szörnyűséget mondott az egyetlen vigasza. Nem a lányomat bántam meg, hogy megszültem . De ha újrakezdhetném nagyon sok dolgon változtatnék. Már a terhesség is csupa stressz volt amit ő is átélt a pocakomban. Majd a csaknem 20 órás vajúdás és szülés. Érkezése után ismét egy nagy stressz forrásba került párom és köztem zajló csaták által gerjesztett állandó vibrálásba. Ha tehetném másképp csinálnám a terhességem, az utána következő időszakot, és sok apróságot. Sok dolgot bánok amin változtatni a múltban már nem tudok, de a jövőre nézve a jelenben még igen. Egyszer eljön majd a nap mikor bocsánatot kell kérnem tőle amiért sokszor kudarcot vallottam. A legjobb anya akartam lenni és mégcsak a közelébe sem jutok. Majd hetekkel később jött a következő nehéz este. Lányom tejmentes tápot kap, és kiment a fejemből hogy elfogyott, pont az esti fürdetés utáni étkezesnél. Volt itthon tej alapú táp gondoltam adok neki azt hisz nincs idő már kimenni a gyógyszertárba. Nagy hiba volt nem tudom, hogy attól, vagy az esti órákban kezdetét vett hóvihartól, de borzasztó nyugtalan volt szinte egész nap. Majd a bő három órás altatás után ismét elszakadt a cérna és átváltottam fúriába. Odaadtam az apjának hátha ő sikeresebb az altatásban mint én. Se a derekam se a karom se a lábam nem éreztem már. Éjjel fél egy körül jártunk és a baba meg mindig nem aludt, már eljött a következő etetés ideje, de táp meg mindig sehol nem volt. Eluralkodott rajtam a düh a méreg, hogy párom miért nem gondoskodott még mindig róla, sértő szavakkal illettem és akkor ismét nagyot hibàztam kicsúszott a számon, hogy “utállak”. Hirtelen mindenért őt okoltam. Szegény, sokszor csattan rajta az ostor. Sok hibát véltem felfedezni, amibe nagyon belelovaltam magam. De hát kinek nincs? Nekem is nagyon sok hibám van és lehet hogy hálás lehetek neki, hogy elvisel, és még mindig kitartóan szerelmes, miközben naponta többször megbántom, nem mondom hogy ok nélkül. De a szavaim és viselkedésemre nincs mentség. Reggel szégyenkezve néztem tükörbe, hogy nem ilyen ember szeretnék lenni. Nem szeretném ha türelmem elvesztve és az önsajnálattól csordulva szétdulnám a családom. Mert ezt teszem. Úgy éreztem úrra lett rajtam az őrület. Felesleges volt továbbnyelnem könnyeim… végre nem lát senki végre kiadhattam magamból a feszültséget a szégyent. Úgy érzem nem érdemlek bocsánatot, ismét elbuktam. Cserben hagytam a babám aki egy szerelem gyümölcse és megsértettem azt az ember akit egykor perzselő szerelemmel szerettem. Csodálatos érzés a tanújaként átélni ahogyan egy kisember napról napra hétről hétre változik, fejlődik növekszik mindemellett, meg kell látni a gyönyört a sok nehézség mellett ahhoz, hogy élvezni tudjuk. Olyan nehéz anyának lenni régen sok terhet elbírt a vállam most a megnövekedett felelősségtől remegve rogynak lábaim. Visszagondolva, soha nem volt még ilyen nehéz munkám. Ezúton szeretném megköszönni édesanyámnak, a mérhetetlen szeretetet, törődést támaszt, türelmet amit tanúsított életem során. Mert egy nő igazi próbatétele az anyasággal kezdődik. Szeretlek édesanyám!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s