Hálás vagyok, hogy átélhetem

Anyaság

Sok nőt kérdeztek már mit is jelent ez a szó számára, milyen érzéseket ébreszt fel benne és hogyan éli meg mindazt, ami ezzel jár. Nem a szokásos séma megközelítést szeretném tovább ragozni, helyette a saját helyzetem vázolnám és azokat a reakciókat melyeket előhozott belőlem az anyaság.

Kezdeném az elején, hiába is mondta nekem bárki, hogy nem lesz időm semmire, még talán isten sem tudta volna megváltoztatni véleményem afelől, hogy mindenki csak nyafog. Elkönyveltem, hogy nem szoktak hozzá a kevés alváshoz, bezzeg én, aki három munkahellyel 2óra 40perc alvással naponta leküzdött mindent. Hősként vonultattam fel magam saját magam és persze mások előtt. Gyakran kérdeztem magamtól “de mi lehet a gondjuk, hiszen a baba eszik, alszik a kezdeti időszakban.” Egyébként is mindenki túléli, képtelen voltam elfogadni hogy nincs idejük semmire. “Ugyan, majd én megmutatom.” Amúgy is hajlamos vagyok azt hinni hogy én mindenható vagyok. A szülésnél is bizonyítottam ezt a téveszmém, mikor a 7-8 órája húzódó erős fájások után is úgy gondoltam hogy én nem kérek epidurált. “Dehogy kérek, nem fogom bedrogozni a gyerekem.” Még 7 óra szenvedés kellett ahhoz, hogy könyörögjek a szülésznőnek, hívjon valakit aki bead azonnal dupla adag epidurált, gázt és minden mást ami enyhíti az elviselhetetlen fájdalmat.

Anyaság…egy ösztön melyet ősidők óta hordozunk magunkban mi nők. Kinél gyengébb, kinél erősebb ez az érzés . Minden más eltörpül, ami eddig fontos volt észrevétlenül távozik, vagy prioritást veszít. Helyette gyermekünk óvása, táplálása, ringatása, dajkálása lesz a fő cél . Elsők közt voltam aki azzal hitegette magát, hogy majd a szégyenteles 22 kg amit kilenc hónapig gyűjtögettem magamra, majd két hónap alatt lemegy. Persze ezzel is óriásit tévedtem. Három hónap telt el mióta megpillantottam a csöppségem a szülőszobán. Azóta két kezemen meg tudom számolni hányszor volt rajtam utcai ruha. A mindennapjaim pizsamában illetve mackó nadrágban tengetem. Hetente kétszer biztos könnyes szemmel vizsgálom magam a tükörben, hogy “ez vajon ki?” A szebbnél szebb cipők, táskák és ruhadarabok kirakatát felváltották a bodyk rugdalozók és pelenkák iránti érdeklődés. A délutáni szieszta megszűnt, de még az éjszakai pihentető alvás is feledésbe merült (hosszú hetekre). Éjjel nappal a mózeskosár mellett görnyedve vagy épp sétálva-ringatva pihentetem babám és magamat is. A derék és csuklógyulladáson már az első öt hétben átestem.

Anyaság … senki nem készít fel rá, senki nem tanítja hogyan kell átveszelni a nehéz időszakokat, hogyan kell támaszává válni egy kis embernek, mikor az anyának is épp arra van szüksége, főként szülés után. Mindennap kínoz a lelkiismeret-furdalás hogy nincs elég türelmem hozzá. Sok sírás, háromóránkénti etetés, idő és alváshiány. Persze mindenhez hozzá lehet szokni ; az ötperces fürdésekhez, de még a hosszú órák óta kellemetlenül feszülő húgyhólyaghoz is. Természetesen ez is változik idővel.

Egy anya hosszú órákig tudná sorolni panaszait. De minden nehézség mellett ott vannak azok a csodálatos pillanatok melyek a fogantatás napjától végig kísérnek. Egy igazi csoda, hiszen egy testben két lélek lakozik. Az egyik mégcsak kialakulóban van, és nem nagyobb mint egy rizsszem. Aztán jön a várakozás, hogy fiú vagy lány, az első magzatmozgás. Felfedezni a szívdobogását, csuklását. Majd együtt küzdeni a születés pillanatáig. A gyönyör, mely átjár mikor először karunkba fogjuk. Később egy fárasztó és végtelen éjszaka után mikor nyugodtan alszik a mellkason és mosolyog álmában . Ez valóban felbecsülhetetlen. Gyermekem mosolya hihetetlen erőt képes adni. A világ legjobb dolga összebújni vele és érezni a pici kezét a karomon. Hallgatni a szuszogását, figyelni az arcát. Bástyaként nyugtatóan vigasztalni. És hopp, hirtelen képes lennék napokig így tartani, hiába szurkálja millió tű a karomat. Az első nevetések, látni fejlődését és változását nap mint nap. Ahogy növekszik a pici keze, pirinyó lába, sűrűsödik a haja, gyarapszik a súlya és fénysebességgel nő a hossza. És meg sorolhatnám.

Számomra az anyaság végtelen türelmet, önzetlen szeretetet, odafigyelést, sírig tartó aggódást, és persze kimerültséget jelent. Megvalósításukhoz belső harmónia szükséges. Az anyaságot és apaságot nem lehet tanítani, belülről kell fakadnia. Nem tanult illetve szerzett képesség, vagy ott van bennünk vagy nincs.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s